2012. október 10., szerda

42

- azaz első maratonom metszete - 

Előzmények

- Kell az neked?
- Igen, szeretném lefutni.
- De hosszú, és fájni fog, tudod?
- Nem baj akkor is meg akarom csinálni.

A beszélgetés egy éve (2011.októberében) nem sokkal a sikeresen teljesített félmaratonom után történt. Akkor, ott, a futótársak és két sör kíséretében elültettem egy gondolatot, egy álmot, egy célt a fejemben: Lefutom a maratont. Az elsőt. Itthon. Jövőre. 
Csak tenni kell tovább a dolgokat, szépen sorjában.

Számolgattam: jön a téli alapozás, jönnek a félmaratonok tavasszal, nyáron, majd nyár végén 30-asok, fokozatosan emelt heti adagokkal, átalakított edzéstervvel nem lehet gond. Ám az élet mindig átírja. Az edzésterveket is. Akkor még kispályás futballnak is éltem, s október végén sikerült is egy súlyos talpsérülést összeszedni, amely három hónapra le is vett a rajtlistákól. Március közepéig nem nevezhető futásnak amit műveltem. Csak januárban futottam, összesen nyolcszor, ezt nem éppen téli alapozásnak hívják. Szerencsére a Vivicita félmaratonjára sikerült újra formába lendülni, még az időmön is javítottam. Kemény hónapok jöttek, de mindig a két legfontosabb dolog vezérelt: fokozatosság, és rendszeresség. Megtaláltam a futóciklusaim, figyeltem a vízfelvételt, és a étrendemet, beépítettem a gyorsítóedézeket



Már-már tudatos futónak gondoltam magam, amikor azért elkövettem néhány kezdő futók hibáját. Sikerült első futócipőmbe (1000 km helyett) majd 1700 km-t beletenni, sikerült a paksi atomfutáson jó erősen megfutni a lejtőket, s sikerült utánna túlhajszolni magam még egy korai harmincassal. Ennek következménye volt hogy két héttel a maraton előtt PFPS-t (Patellofemoralis fájdalomszindróma) diagnosztizáltak. Szóval futótérd-et. Mentségemre legyen szó, a szívem vitt, és nem az eszem, de így az a nap amit vártam, egész messzinek tűnt, már elérhetetlennek, sőt volt pillanat hogy egyáltalán nem vártam. Bevetettem mindent, amit mondtak, pihentettem (alig futottam vele) jegeltem, kapkodtam a Voltarent és a porcépítőket, kenegettem vagy három fajta krémmel, de csak nem javult. Három nappal a maraton előtt már nem 42 km-re volt a cél, sokkal, sokkal messzebb...Kicsit meg is zuhantam tőle, lelkileg. Bárki kérdezte indulok-e, kitérő választ adtam. A szombat reggeli átmozgatásban bíztam, ha akkor nem fog fájni (vagy csak kicsit) megyek. Utolsó reménysugaram volt hogy, ajánlottak egy Kobralgin nevű kobraméreg-kivonatot tartalmazó gyulladáscsökkentőt, amelyre a hátralévő három napban le is cseréltem az addigi kenőcseim. Pénteken reggel már alig fájt, szombat reggelre pedig mégjobb lett. Azért biztos ami biztos bevettem egy Algoflex Izület+Izom kapszulát, felvettem egy térdvédőt s elindultam, lesz ami lesz. Kilenc kilométer lett, minimális fájdalommal. Kezdett megnyugodni a lelkem is.

A távon történt

Majd felvirradt a NAGY NAP. Eljött. 3816, Angyalcipő rajthoz áll ma. Vártuk is meg nem is, de akarjuk! Az idő esőre áll, 13 fok lehet. Felhúzom a kikészített cuccom, s elindulok. Vár rám egy csata, amire teljesen felkészültnek érzem magam! Jó érzés ez így.
Az aki nem izgul verseny előtt az nem mond igazat. A villamoson felém is jöttek a kétségek, de sikerült őket kikerülni, a feszültséget pedig tovább oldotta a sok ismerős futótárs jelenléte. "Nem lehet gond" - csak ez járt a fejemben. 




Több mint 19 ezer futó között rajtolni fergeteges, bár belül ezt nem nagyon lehet érezni, (csak tudni) talán csak az a tény, hogy hat perc kellett hogy eljussak a rajtig, a 4-es zónából már jelent valamit. Óvatosan, lábat kímélve, nem az időeredmény hanem a teljesítés számít! - pörögtek a gondolatok. Ennek megfelelően kényelmesen is kezdtem, bár zavarodottságomban a GPS-t el sem indítottam időben, a kilómétertáblákat kerestem, az első kettőt meg sem találtam, hiába na, hát ez az első maratonom! 

1 km: A lassú kezdést éreztem is, a harmadik kilométertől felgyorsultam s felvettem a kényelmes sebességem, 5 perc/km-es tempóval "utaztam". 
4 km:  elkerültem az Istvánokat Rubik Kocz(k)a Istvánt, (aki Rubik kocka jelmezeben futotta végig a távot)  Kovács Koko Istvánt. Furcsa volt visszafelé futni az Andrássyn, meg az Akadémia utcán, de hát ilyen ez az útvonal, ezt kell szeretni...A rakpartra leérve egészen hűvös idő fogadott. 
7 km: már óramű pontossággal hozom az 4:56-os kilométereket. Térdfájás kezdődik, de még nem vészes, remélem ez el fog múlni mert ha nem lábadozni fogok... 
8 km: Újpesti fordító, jé vesznek kamerával is, integetek egy picit. Közben jönnek szembe az ismerősök, pacsi itt, pacsi ott. 
9 km: Unaloműzés gyanánt megkérdezem a Parlamentél a horgászó nyugdíjasokat, hogy állnak: "- Van valami?" "- Az ég világon semmi" felelik, s elszomorodok, - A legjobbakat azért! Szólok vissza, nekik is legyen már sikerélményük ma! 
12 km: Jönnek a 30-asok is közénk, szűkül is az út de sok jó futó kis helyen is tud futni!
13 km: Át a Lánchídon, arra gondolok mit szólna ehhez Széchényi? 
Biztos örülne a terhelési teszt végeredményének.
15. km: Elmúlt a térdfájás, s ehhez át kellett jönnöm Budára, ha én ezt tudom! 
17 km: Az unalmas rakparti szakaszon beletemetkezem a zenébe, s sorra figyelem az arcokat, jön két ufónak öltözött jelmezes, egy srác nyakkendőben, na meg egy boszorkány, egy Spar bevásárlókocsit toló futó. Feszült arcok, néha egy-egy mosoly, egy kacsintás, egy intés. Jó itt lenni na! 
18 km: Mindjárt itt a fele, viszont szurkoló alig, bekapcsolok egy kis zenét, most még nyugtat.
19 km: Épp egy spanyolt kerülök ki, legalábbis azt hiszem a piros-sárga mez alapján. Viva Espana, kiáltom neki, mire rámszól, No, I'm british. Oh, kapufa...ma nem adok fel lottószelvényt!



21 km: Féltáv, 1:45:05, csodálkozom is magamon, de még megy, még bírom. Innen már csak kifelé futunk! A Margít híd alatt elkerülök egy Vasladyt. "Hajrá ECHO TV!" szólok hozzá, s egy hatalmas mosolyt kapok cserébe! Már megérte eddig loholni! :)
23 km: A Lánchídról lógó transzparensen egy felirat: 3516 Te vagy a legjobb! fel is kiáltok rajtszámomra mutatva: "-Köszönöm, de elírtátok, a számom 3816! :)" 


Angyalcipő "flow" futása
25 km: Megérzem a "flow"-t. Átadom magam az érzésnek, kezdenek fájni ugyan a lábaim, de végre leesett, a maratonista lettem! Kicsit elérzékenyülök, majd ha befejeztem, s már tudom be fogom fejezni! 
27 km: Budai oldal kipipálva, a fülembe épp A Queen muzsikál, Don't Stop Me Now címmel, rá is kezdem a refrént énekelni. Az egyik néző fel is ismeri kontrabasszus hangomon, s dob egy OK jelet! Tapsolni azért nem mert! Mindenesetre valahogy érzem, most senki sem állít meg! :)



30 km: Egy futó hátba vereget, "-Bravo, you are good!"- közli mire mellém ér. Hebegem a Thank yout. Hírtelen nem értettem mire gondol, majd folytatja - You are in a good time, at first maraton! Great! Ja hogy a hátsó megkülönböztető jelzésem alapján ítélt meg. 
31 km: Újra Pesten, innen már ismerős a pálya, hiszen az őszi félmaratoni útvonala, menne becsukott szemmel is, meg is próbálom pár pillanatra. Úgy érzem mintha híztam volna, vagy rámadott valaki egy homokkal teli hátizsákot amíg becsuktam a szemem. Azonnal ki is nyitom. Még szerencse, bebírtam kanyarodni a Corvinus mögé. Egy öntevékeny frissítő két kiló narancsot összevágott egy tálcára azzal kínál többünket, nem várt frissítés!   


32 km: Nem a 33-as jön? Már megint elszámoltam magam. A híd alatt egy ismerőst előzők: " - Gyerünk Ati, megcsinálod!" Ő már tud valamit, csak még azt a falat kell áttörni. Itt van érzem, lassulok, igaz még mindig előzöm az embereket, de már egyre nehezebb, közeleg a cél ugyanis.
33 km: A Lánchíd után örömkönnyekkel fut velem szembe egyik barátom. - Jajj Ati, nagyon ügyes vagy! Mondhatom a legjobbkor, ölelt meg! /itt és most köszönet is érte/ Csak annyit mondtam: Bocsi, hogy késtem! 
34 km: Kezd elmúlni ez a falhatás, egy két banán és egy kis izotónikus ital (asszem sárga volt) jót tett velem. Nem mondom hogy innen már szárnyalok, pedig már beértem Angyalföldre! 
Egy srác kiált: Gyerünk, innen már csak egy hosszú Margitsziget kör van! - Ja, vagy másfél, nyugtázom neki, s magamnak!  
36 km: A fordító nem esett jól, jobb lett volna Újpestig futni, végig a Népfürdőn, ki a Váci úton egészen a Decatlonig, mert kb. annyi van még hátra...
37 km: Hajrá Angyalcipő, gyerünk! Végre hallom, csak ért valamit hogy kiírtam a rajtszámra. 
38 km: Valami rezesbanda áll a Bajcsy sarkán, csendben készülődnek, 
39 km: A híres Nyugati emelkedő. A Bátor tábor üvölt, én meg rájuk szólok tölcsért csinálva a fülem körül: - Nem hallom! erre majdnem megsüketültem megkétszerezik hangerejüket. Saci segít fent, háromszor találkoztunk, és mindig illedelmesen köszönetem neki, felérve mondtam is neki: "- Itt is vagyok, mondtam hogy jövök!", mire ő nyugodtsággal közölte forgatva egyet a kereplőn: "- Hát vártalak is ám." Könnycsepp gurult a szemembe... 
A felüljáron más ismerősök is adtak még egy löketet. Lefelé egy sétálót hagyok el, - "Már csak három van gyere, gyere!! szavakkal teszem kezem a vállára, miközben elvánszorgok mellette Visszafordulva látom újra fut. El is mosolyodok rajta. 

V - Victory! Pedig még volt hátra három km,
de itt már eufória volt!

40 km: Egy pasi azon sopánkodik Ferdinánd híd alatt) , hogy  most adta fel a kislábujja. Már csak kettő van, ne viccelj - mondom, de ha jobban belegondolok az én jobb talpam is mintha feltörte volna a cipő.  (amely előéletét tekintve mindösszesen 28 km-t tett meg velem annyira új volt, dehát a jobb csillapítás reményében őt választottam útitársnak. ) A nagy beszélgetésbe még a frissítést is elfelejtettem...
41 km: Most hogy meg kell kerülni a Hősök terét is, már tudom milyen a magyar vágtán induló lovaknak. Befordulok hát a célegyenesbe, bár már vágta nélkül.  
42 km: Célegyenes jön, kiírva hogy utolsó 100 méter. Ha nem mondják is tudom. Péter Attila ügyeletes speakerünk üvölt: 
"- Gyere Attikám, gyere, ő az Angyalcipők vezetője, nagyon szép első maraton, brávóóóó" A célban lehunyom a szemem, megcsináltam. Kész, vége. Jönnek a könnyek. Jön az érem is. Azonnal a nyakamba kerül. A könnyek még mindig jönnek. De én már megállok. Jön egy ölelés. Egy kézfogás. - "Gratulálok, most jó?" - "Jó, nagyon jó." "Ezt akartad nem?" - Ezt... "-Akkor élvezd!" S pár percig a csöndbe burkolózom...  

    
„Νενικήκαμεν!” (nenikékamen), azaz Győztünk!!!
Utózönge

2011 januárjában kezdtem el futni. Akkor még sehol nem volt a maraton. Írtam egy bejegyzést az elsőkről. 

"Elsőnek lenni jó dolog, bárhol is legyen az ember. Megnyerni valamit, maga mögé utasítva a teljes mezőnyt, a legjobbnak lenni valamiben, méltó büszkeséggel ruházhatja fel azt, aki eléri. Dicsőség, siker, öröm. De nem csak a versenyszellem értelemében lehet valaki első. Ki ne emlékezne első szavára, első betűjére, vagy első csókjára? Mindenki megingott az első lépéseinél, és sosem felejtjük el amikor először ettünk paprikás krumplit! Emlékszünk ki volt az első ember aki levegőbe emelkedett, vagy az első ember a Holdon? Ki lépett először az amerikai kontinensre, és ki olvasta fel először a Nemzeti dalt? Tudjuk, hát persze, hogy tudjuk! Mert az elsőket megjegyzik, felírják, elmentik. Utánuk ugyan megtették, elérték, megcsinálták már “akár több ezerszer” mások, mégis ők voltak a legkorábbiak, az úttörők. Az első megnyitnak, elindítanak, de mondhatom beindítanak. Valami újat. Első pedig csak úgy lehet valaki/valami, ha utána lesz másik aki/ami “belelép ugyanabba a cipőbe.”
Az elsők páratlanok, mindig egy van belőlük. Ők elhozzák a kezdetet. Nehéz dolguk van így, hiszen minden kezdet nehéz. Az újdonságot hozzák, egy olyan valamit, amit addig még nem tapasztalhattunk. Hoznak vele kíváncsiságot, s izgalmat, misztikumot. De átjárja őket a bizalmatlanság, kellenek ők nekünk? Nem biztos, épp ezért nehezen választjuk őket elsőre…meg amúgy is az ember hajlamos félni az újtól! De ha eljönnek, (s követi őket több hasonló), akkor fontossá és meghatározóvá válnak életünkben. Az idő múlásával pedig megajándékoznak bennünket szép emlékekkel…" Eredeti bejegyzés itt: http://metszetek.com/?p=282

S hogy lesz-e a második, már nem kérdés: Bécs, 2013. április 13. :)  

5 megjegyzés :

  1. Nagyon szép ez az írás lassan könyvet írhatnál erről amit csinálsz, hogy embereknek reménysugarat adsz a szívedből.

    VálaszTörlés
  2. Tényleg jó ez az "útinapló"! Még egyszer gratulálok!

    VálaszTörlés
  3. Nacceru iras, gratula ehhez is!!!

    VálaszTörlés
  4. Ugyes ugyes!:) gratulalok! Az iras is remek lett!:)

    VálaszTörlés