1966 januárjában az új-zélandi Arthur Lydiard forradalmian új edzésmódszerét a University of Oregon és az USA olimpiai csapatának edzője, Bill Bowerman vezette be az Egyesült Államokban. Ugyanekkor dr. Ken Cooper, a texasi légierő állományán tesztelte a "Futás mint edzés" elnevezésű tréningprogramját, és a "Aerobic" címmel egy új fitness könyvet készült kiadni.
E két különálló, változást hozó erő együttes hatására különböző képességű emberek milliói kezdtek el futni. A futók száma 1960-tól egészen napjainkig folyamatosan gyarapodik, és a sportág egyre népszerűbbé válásával a tökéletes edzésprogram utáni vágy is nő. Edzők, kutatók és futók különböző módszereket, technikákat próbáltak ki annak érdekében, hogy javítsák a teljesítményt, és élvezhető, egészséges és időtálló tevékenységgé tegyék a futást. A következőkben az edzésprogramok terén az elmúlt harminc évben elért huszonöt legfontosabb újítást és alapelvet tolmácsolom, a RUNNERS WORLD magazin jóvoltából.
1. TÚLERŐLTETÉS NÉLKÜLI EDZÉS
A híres új zélandi edző, Arthur Lydiard szerint, az edzéssel akkor érhetjük el a kellő hatást, ha különbséget tudunk tenni a "mindent bele" és a "kifulladásig" között. Ezt az elméletet Hans Selye (Selye János), magyar származású endokrinológus fogalmazta meg, aki azt vizsgálta, miként hat a stressz az emberi testre. Rájött, hogy a szervezetre ható stressz elősegíti az alkalmazkodást. Más szóval, az edzés révén az ember szervezete alkalmazkodik a futás állította nehézségekhez, és ezáltal a sportoló jobb teljesítményre képes. Selye arra is rámutatott, hogy a túl nagy megerőltetéssel, stresszel viszont a test nem tud megbírkózni. Ezért aztán ha a kelleténél nagyobb erőfeszítéssel futunk, a szervezetünk képtelen alkalmazkodni. Ez az elmélet Lydiard filozófiájának alapeve, s ennek segítségével a futók megtanulhatják, hogyan edzenek keményen, túlerőltetés nélkül.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése