2012. július 15., vasárnap

Futás a semmiben

- Élmények a 9. Délibáb félmaratonról - 

Eljött a nap. Vártam is meg nem is. A tavalyi 41 fokos hőség miatt nem, de a kihívás a semmiben való futás miatt igen. Elhatároztam nem bízom a véletlenre, és már előző nap tízkor ágyba szenderültem. Mint tudjuk az éjfél előtti alvás duplán számít! Másnap délelőtti indulás, kimerítő két órás kocsikázás után délben érkeztünk a helyszínre. Még három óra a rajtig. Korai leérkezésünk oka, az hogy a 7 km-es távot egykor indították, és a futótársak egyike ezen a távon indult. A ráhangolódást a Hortobágyi pásztormúzeum meglátogatása segítette, ajánlom mindenkinek, kellemes kiállítás, interaktív, nem tömény, élvezhető. Még egy óra a rajtig. Átöltözés. A naptej természetesen otthon maradt, még szerencse hogy volt másnál. Résztvevők száma nem túl nagy, kb. 5-600 induló a félmaratonon. Fél óra a rajtig. Közös testébresztős bemelegítés után, rajt. Sok az ismerős. Hőmérséklet 32 celsius fok, árnyék sehol, szélcsend. Átfut az agyamon: Mire is vállalkoztam! Elindul a mezőny, a kevés létszámot az is bizonyítja hogy fél perc alatt eljutok a rajtig. (tavasszal a Vivicitán ehhez majd 7 perc kellett) Első kilóméterek gyorsak (5 percen belül), érzem az erőt a lábamban. De így sok lesz, lassítok. Első frissítő: 2,1 km. Jó lesz bevizezni a sapkát. Egy lelkes előttem futó sporttárs lelöki a lavor vizet, egy másik meg a másikat, így marad a szájöblítés. Elfutunk a hármasgémeskút mellett, majd egy kettest megkerülve két karám között loholunk vissza. Földet nézem, nehogy lyukba lépjek, nehéz terep, bár van benne aszfalt is. Kevés. Célegyenes előtt egy nagynyomású mosóval frissítenek. Legalább tudom milyen az autómosás! Első kör: 36:47, ez ide erős, a második körben már jönnek a lassabb kilométerek. Most veszem észre, ez a futás a frissítőtől a frissítőig tart. Beletemetkezem a zenébe. Néha elmegy a nap egy rövid időre, s a pálya felső részén néha szellő is fúj,ami felkavarja a port. Nehezítés, túlélem. Nézem a semmit. vagyis a távolt, keresem a délibábot. Van bőven. A mezőny eleje már miliméteresre törpül, ekkora lesz egy kanyar? Most vagy én vagyok kicsi, vagy a puszta túl nagy, vagy mindkettő.  
Féltávnál ismerős mellett futok majd (egy körön át), még beszélgetünk is. Rövideket, minden energia a lépésekre kell. A negyedik frissítésnél egy segítő két liter vizet önt a fejemre. Micsoda hűtés, a naptejnek így annyi. A póló ugyan három perc alatt megszárad de addig is istenien hűt, a szivacs még addig sem bírja a kezemben. Csak ne száradna ki a szám egy perc alatt...Második kör: 40:23. Jót tett a lassulás, kezd újra összeszedettebb lenni széteső mozgásom. fejben számolgatok. Ezzel a tempóval épphogy megleszek két órán belül. 16 km-nél hajrát kezdek, Nem korai kicsit? Kérdem is magamtól. A 6 perces kilométereket 5:30-ra cserélem. Legalább marad idő a frissítésre, ahol 20 másodperc is elmegy. Kerülgetem az embereket, akik  úgy szenvednek mint én egy körrel korábban. De csinálják, tetszik. A frissítésnél  már  megszokott a rutin. Sapka bevizezése, fejleöntés, szivacsozás, szájöblítés, vízfogyasztás. Egyre melegebb van, legalábbis ezt érzem. Már csak két kilométer. Az akólak mellett megjelent az árnyék is, 50 méter erejéig...Nem érdekel, futok a napon! Utolsó frissítés, víz elfogyott. Nm baj, kibírjuk. Még egy utolsó zuhany a célegyenes előtt, ahol a másodpercek óráknak tűnnek. Befutónál meg már sehová sem nézek, se a talajra, se előre. Összemosódnak a nézők visz a szívem befelé. Utolsó kör: 40:08. Kész, vége, a pillanat megismételhetetlen. Megvan a két órás idő! 
1:57:18 a hivatalos...Megcsináltam, túléltem, az élmény pedig  megfizethetetlen, a többi meg nem is igazán érdekel. Átveszem a befutócsomagot, iszom, eszem, két perc múlva már csak egy aprócska izomlázat érzek a vádlimban. Megint bebizonyosodott, -mint már oly sok versenyemen - minden fejben dől el! Jövőre, velem ugyanitt!  



   

2 megjegyzés :

  1. Gratula Attila, ugyes vagy!
    En is irtam errol a versenyrol egy bejegyzest meg 2008-ban:
    http://sportpalyafutas.blog.hu/2008/08/27/delibab_felmaraton_hortobagy_2008_jul_05

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Tamás! :) Elolvastam a tiéd is, tetszik! :) Elég komoly időd volt azért! :)

    VálaszTörlés