Szeretem a vidéki versenyeket, jó hangulat, változatos terep és útvonal, még átlátható mezőny! Ilyen helyen nem nehéz kiszúrni a futóbarátokat, sőt újakat is lehet szerezni. Egyik futótársunk pár hete Komlón járt, az Ő élménybeszámolóját olvashatjátok most!
Nagy örömmel nyugtáztam néhány hete, hogy a komlói DÖKE (Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete) félmaratoni futóversenyt rendez szülővárosomban, Komlón. Régen volt néhány „Fut a Komló” elnevezésű verseny, de az utóbbi időkben nem rendeztek arra hasonlókat, így azonnal be is neveztem, hogy újra kipróbáljam magam a 21 km-es távon, pontosan négy hónappal a térdszalag műtétemet követően, amolyan felmérőnek!
Egy órával a rajt előtt már a versenyközpontban voltam a rajtszám felvétel miatt, illetve, hogy találkozzak régi futó- és triatlonos társakkal. Vígan idéztük fel a régi szép időket Buktával, amikor még együtt jártunk triatlon/duatlon versenyekre, vagy éppen K.Sanyival akivel együtt rúgtuk a bőrt, ill. a gólokat verhetetlen kispályás csapatunkban. A hangulat remek volt, amiről Péter Attila, és szokásos poénjai is gondoskodtak! Közben családtagjaim is odaértek, hogy a célban várjanak, és persze drukkoljanak, illetve megérkezett Szomi barátom is, aki rendszeresen gondoskodik frissítésről, ill. családjával együtt szurkolásról, a különböző baranyai versenyeken. Neki adtam az előre elkészített iso italt, ami később jó ötletnek bizonyult. Terveimben az 5perc/kilométeres cél szerepelt, vagy az annál kicsit jobb idő, azaz 1.45 perc alatti célbaérkezés, igaz a 30 fok feletti hőmérséklet nem volt túl biztató.
Az első két kilométert egy négyes bolyban tettem meg, de azután hamar szétszakadtunk: volt, aki lemaradt tőlem, de volt olyan is, aki nagyobb sebességre kapcsolt. Az út Magyarszék felé vezetett, Mecsekpölöskén keresztül. Csodálkozva néztem az órámat ill. azt a tényt, hogy minden probléma nélkül mennek a 4.30-as ezrek, de még eléggé az elején voltunk. Szerencsére a szervezők gondoskodtak róla, hogy minden 3. km-en legyen frissítőállomás, ahol jól lelocsoltam a fejemet/tarkómat, és bőségesen a torkomat is... A nap egyre melegebben sütött, de ez szerencsére nem okozott problémát. Szomi néha mellettem tekert, fényképezett, és persze frissített, no meg poénkodtunk is egymással, néha azt kérve tőlem, hogy csökkentsem az iramot, mert nem bírja tartani azt, biciklivel sem... Magyarszéken az útvonal rátért a kerékpárútra, az erdő szélére. Ez egyrészt jó volt az árnyék miatt, másrészt viszont volt benne néhány kisebb emelkedő, ami azért nem tetszett annyira.... Itt eljött egy minimális holtpont is, a 13. kilométernél, amikor sikerült egy majdnem 5 perces ezret futnom. Szerencsére hamar összeszedtem magam, és sikerült megelőzni néhány futótársat is. Az utolsó négy kilométer újra az országúton vezetett a célig, enyhe, de folyamatos emelkedés közepette, amit az ember itt érzékelt csak jól igazán. Szerencsére ezen a szakaszon is tartottam a közel 4.30-as ezreket, és éreztem magamban az erőt, és hogy nem érhet semmi probléma. A célba a két kölyökkel együtt futottam be (hadd szokják a futóversenyek hangulatát!) 1 óra 36 perc 28 másodperc alatt, nagyban túlteljesítve előzetesen elvárt tervemet!
A célba belefutottunk még Eszter, jóanyám, illetve néhány régi barát karjaiba, szószerint is, akik örömmel vártak/gratuláltak. A térdem nem fájt, és a közérzetem is remek volt. Sokáig maradtam még, vártam a többi versenyzőt, beszélgettem, és persze készítettem néhány képet is. Ez, a minden tekintetben jól megszervezett futás, palacsintapartival zárult, amit leányom vállalt be helyettem... (P.Tamás)
az eredti cikk helye, térképpel: http://sportpalyafutas.blog.hu/2012/08/28/komlo_felmaraton)