Versenyszezonra

Szeptember van, kezdődik az őszi versenyszezon. Manapság egyre több futóversenyre lehet elmenni, egyre több helyen lehet futni, sokfajta táv, hely, esemény létezik. A verseny (az amatőr sportolóról beszélek) a célállomás. Kiderül hogy a felkészülésünk sikeres volt-e. Az utolsó napokban valószínű elborít a pánikroham, a görcsölés. Jó leszek-e, gyors leszek-e? Kezdőknél megspékelve azzal, le tudom-e egyáltalán futni a távot? Megbánjuk a kihagyott edzéseket, átértékeljük az elvégzett edzésmunkát. "Edzhettem volna többet, keményebben!" - visszhangzanak a mondatok a fejünkben. Aztán jön a verseny napja, és teljesen bezsongva állunk oda a rajthoz. Megjön a hangulat, a kedv, de addig álmatlan éjszakák jönnek, a fenti gondolatokkal. 

De miért is? Mert az ember szeretné elérni a céljait. De ne feledjük, a kitűzött célt magunk állítottuk fel, amikor beneveztünk, amikor kitaláltunk, amikor kipattant az ötlet. Nem mondta senki hogy fussunk, nem ebből élünk, és nem kényszerít rá senki. Tehát nincs külső indok! Megfelelés másoknak? -  badarság, csakis saját magunknak kell! Magunk kerestük meg a célhoz vezető utat is, és állunk a kapujában (jelen esetben a rajtzónába) s magunknak kell teljesíteni is, átszakítva a képzeletbeli célszalagot. Annak ellenére, hogy versenyre készülünk, ez mégsem verseny. Több száz, akár több ezer futótársunk állhat mellettünk, akkor sem az. Inkább használnám az élmény szót. Egy élmény önmagunkkal. Önmagunkkal, és önmagunkkal szemben is. Mindenkinek a sajátja. Koncentrálj tehát a belsődre! Utazz el a gondolataidban, koncentrálj, s higgy magadban! Élvezd a futást! Ha jól és okosan készültél nem lesz gond, ha estleg nem, akkor majd a következőkben máshogy teszed! Ez olyan "verseny" ahol mindenki nyerhet, pedig mindenkinek más a (rajt)száma! :) Sikeres futóélményeket hát!

Egy maraton Firenzében

Papp Zoltán, (alias: Tücsi) tavaly Firenzében futott egy maratont, de hogy hogy is történt, itt most el is mondja.

2013.11.24 vasárnap reggel 9:15-kor elrajtolt ez a verseny is 12000 futóval. Életem második maratonjának indultam neki. Ez az egész verseny edzésnek lett minősítve részemről az elmúlt egy éves felkészülési problémáim miatt. Az idei évben 3-400 km van összesen a lábamban, ami nagyon kevés egy ilyen táv rendes megtételéhez szerintem és nem is sikerült 30 km feletti edzést tartanom. 

A rajtcsomagátvételnél

Nagyon jó volt már a rajt előtti időszak is, sütött a napocska, rengeteg toi-toi wc-t helyeztek le, ill. teát és vizet osztottak az elején mindenkinek. Ami számomra furcsa volt, hogy igazából ez a rengeteg ember nem is igazán melegít be, hanem csak dumálnak egymással és várják mikor mehetnek be a rajtzónába ,melyet a rajt előtt 10 perccel nyitottak ki. Nagy tülekedés nem volt, bár végig azt sasoltam hol vannak az iramfutók a lufijaikkal. A rajt előtt egy perccel lefagyott az mp3 lejátszom , amivel szenvedtem , mire újraindult .Már a rajtvonalon is túlmentem és elkezdődött a városnéző futás. Szép széles 4-6 sávos autó után haladt a tömeg.Az első 6 km-en keresztül ahol is, a 3. km-nél megpillantottam a 4:15-s iram lufival felszerelt egységet, aminek a nyomába is lendültem, hogy hátha összejön ez az időeredmény.De gyorsan rá kellett jönnöm, hogy ez a lufis dolog nem úgy működik , ahogy nálunk, mert az lufi követésemnek az lett az eredménye, hogy folyamatosan gyorsultam, 5:20-as km, majd a következő már 4:20-as volt. 

"Engedjenek ki!" - de innen már nem volt visszaút

Ekkor döntöttem úgy, hogy a lufi menjen előre én lassítok, nagyon az elején vagyunk még a versenynek. 6 . km-nél egy hatalmas parkhoz értünk el, amit körbe futottunk. Egy km-en keresztül szűkebb volt a versenysáv, két sávos autóútnak megfelelő volt összesen. Itt kijött az, hogy az olaszokkal lökdösődve lehet igazán mit kezdeni, mert tolakodnak folyamatosan . 13. km-nél hagytuk el ezt a szép parkocskát és indultunk el az Arno folyó másik oldalára, ahol már azért picit talán kezdett szétszakadni a mezőny. 19 km környékén találkoztam a párommal, aki átadta az általam kért frissítő csomagot, de miután nem siettem sehova megálltam vele beszélgetni és legurítani a cuccot. 25-ös km tábla környékéig imádtam az egész versenyt , lehetett bambulni a város szépségeit , de itt sajnos a rossz cipő választásom miatt, a bal talpam hosszába begörcsölt és nem tudtam mit kezdeni az érzéssel. Elkezdtem sétálni, hátha jobb lesz és utána tudom folytatni a távot, de csak kicsit enyhült a dolog, így erőt vettem magamon és ismét nekimentem a futásnak. 30 km környékén a stadionok körül keringtünk, itt igazából nem volt túl sok látni való, de szép széles utak voltak. Itt már nagyon vártam,hogy találkozzak másodjára is párommal, kis beszélgetésre és kólázásra ahogy azt megszoktam ilyen versenyeken. Így felépítve már nem volt olyan hosszú az a 12 km, főleg, hogy két részletre vágtam. Duomo-nál találkoztunk is , ahol nagyon kedélyesen elbeszélgettünk és kérdeztem,hogy hogy a csudába fogok még 7 km-t menni, amikor a cél kb. légvonalba 1 km sincs. Gyerekek az óvárosi részen a futók útvonala annyira szépen le volt kerítve a tömeg elől, hogy az valami csoda volt. Egy turista se tudott egyik oldalról a másikra menni, sőt utcákat kellett kerülniük, de nem magyar mentalitás szerinti szitkozódás volt erre a reakció, hanem szurkolás és sétálás. Itt élmény volt elhaladni, innen ki egy kisebb utcába ahol látni való nem sok volt, de majdnem a szállásunkig kellett menni, ahol is volt a fordító, hogy ismét budapesti versenyen érezzem magam, irány a rakpart… (bár az ittenit nem untam,mert nem látom napi szinten ) , hű itt egy szép hídra kellett felfutni, amitől hirtelen a lélegzetem is elállt, mert olyan meredeken indult az út. (Pedig csak kb 30 méterről beszélhetünk) Itt sétára is váltottam, mert 3 lépés után iszonyat megterhelőnek éreztem, utána a hídon ismét elkezdtem a rendesebb mozgást, bár itt már szétestem azt hiszem. Ponte Vecchio-n vissza a befutó felé, ill. először ismét a Duomo előtt rohantunk el és utána visszakanyarodtunk a rakpartra, de már nagyon rövid szakaszra (kb. 1km), és jöhetett a befutó, amely egy kicsi S alakú kanyargós utcán keresztül vezetett. Érem átvétel, chip leadás, ill. kb. letépték a rajtszámról, majd befutó csomag és menj az utadra, a nagy tömegen keresztül. Megkerestem a páromat, gyors átöltözés és indultunk is sétálni, ill. valami harapni valóért , iszonyat éhes voltam. Ismét úgy futottam be egy maratonon, hogy nem éreztem semmit, pedig ez egy korona volt erre az évre, a sok sérülés és betegség után. 

Firenze maraton: lefutva, érem átvéve!

Nem baj, 2015 májusában Krakkó maratonon mindent megteszek azért, hogy végre egy rendesen összeszedett maratont fussak. Utólag mikor lementettem a garminomat, azért szidtam magam rendesen, hogy mennyi időt elcsesztem a dumálásokkal (16 percet)…. de nem baj, hiszen edzésnek fogtam fel és nem versenynek így az idő kérdése nem is volt olyan fontos számomra, mint teljesíteni a távot. Igazi barom dolog volt azért ilyen kevés edzéssel nekivágni, de ismertem a testem és tudtam,hogy tudom teljesíteni, fejben ott voltam és nem jött a fal. :)

Napjaink maratoni futója

(c) www.davegranlund.com

Berlin maraton - és ami mögötte van

Határozott célom között van hogy minél több helyen lefussam a maratont. Ennek kapcsán a jövő évi naptárakat nézegetve, már korábban kinéztem, őszre a berlini maratont. Kaptam egy fülest ugyanis, hogy a kerek számok mindig jók szoktak lenni, idén pedig a 40. jubileumi attrakció lesz a német fővárosban. Az meg csak végképp segített a döntésben hogy több ismerősöm is indult idén, amit  az Eurosport élőben is közvetített, átadván néhány kockát az útvonalról, a hangulatról. 

Az online előnevezéseket a mai napon, déltől nyitották meg. Mesélték többen, hogy figyeljek mert hamar betelnek a helyek. A maximális létszám negyvenezer fő. A helyek számának csökkenésével, a nevezési díj meg nő, így csak az első tízezer tud 60, a következő tízezer 90, míg a maradék már csak 110 eurós áron vehet részt a "tömegfolyamban". Nos, figyelve az órát, és az oldalt pontban 12:00-kor sikeresen meg is adtam, minimál adataimat (név, születési dátum, e-mail cím), s nyomban jött is a válasz, majd a november 5.-ei héten fognak értesíteni a továbbiakról. Öröm a köbön! Felhívtam barátomat is, hogy ha esetleg nem lenne a világháló közelben, kedveskedjek neki egy előregisztrációval, két perc múlva azonban már nem tudtam őt a betenni az első tízezer nevezők közé!!! Huh......Tényleg fogynak. Most pedig kaptam egy hírt, mintegy 3:31 alatt be is telt a mezőny!!! Mondhatni 4 órás szintidőn belül! Tényleg elfogynak...

Keresem az okokat:

- tudom hogy az egyik (hanem) a leggyorsabb pálya a világon

- tudom hogy a németek majd 82 millióan vannak

- tudom hogy Berlin szép hely, népszerű, és jó az útvonal

- tudom hogy érezhető a "maratoni turizmus" előretörése

de hát kérem ennyire?

Összehasonlításképpen megnéztem a hazai viszonyokat is. Itthon idén csak a berlini tizede (4000 fő) indult a nagy távon, és már ez is rekord! Jóval kevesebb azért DE az ország teljes lakosságához viszonyítva,0,04%!! Ugyanez a szám Berlinben: 0,048% vagyis az arány ugyanaz! :)  

(Megjegyzés: Hazánk lakossága 10, Németországé 82 millióra kalkulálva, s most nem számolva a külföldiek arányát ami vélhetően hasonlóan alakul mint itthon, közel 40%)

Szóval nincs itt semmi indok keserűségre, sőt, ha megnézem hogy a váltókkal, és a kisebb távokkal majd húszezer ember sportolt idén itthon, akkor nyugodtan kijelenthetem, sportos nemzet vagyunk, ha ez valakinek a londoni olimpia után még nem derült volna ki!

Szóval futócipőre fel, várjuk a novembert! 

42

- azaz első maratonom metszete - 

Előzmények

- Kell az neked?
- Igen, szeretném lefutni.
- De hosszú, és fájni fog, tudod?
- Nem baj akkor is meg akarom csinálni.

A beszélgetés egy éve (2011.októberében) nem sokkal a sikeresen teljesített félmaratonom után történt. Akkor, ott, a futótársak és két sör kíséretében elültettem egy gondolatot, egy álmot, egy célt a fejemben: Lefutom a maratont. Az elsőt. Itthon. Jövőre. 
Csak tenni kell tovább a dolgokat, szépen sorjában.

Számolgattam: jön a téli alapozás, jönnek a félmaratonok tavasszal, nyáron, majd nyár végén 30-asok, fokozatosan emelt heti adagokkal, átalakított edzéstervvel nem lehet gond. Ám az élet mindig átírja. Az edzésterveket is. Akkor még kispályás futballnak is éltem, s október végén sikerült is egy súlyos talpsérülést összeszedni, amely három hónapra le is vett a rajtlistákól. Március közepéig nem nevezhető futásnak amit műveltem. Csak januárban futottam, összesen nyolcszor, ezt nem éppen téli alapozásnak hívják. Szerencsére a Vivicita félmaratonjára sikerült újra formába lendülni, még az időmön is javítottam. Kemény hónapok jöttek, de mindig a két legfontosabb dolog vezérelt: fokozatosság, és rendszeresség. Megtaláltam a futóciklusaim, figyeltem a vízfelvételt, és a étrendemet, beépítettem a gyorsítóedézeket. 

Már-már tudatos futónak gondoltam magam, amikor azért elkövettem néhány kezdő futók hibáját. Sikerült első futócipőmbe (1000 km helyett) majd 1700 km-t beletenni, sikerült a paksi atomfutáson jó erősen megfutni a lejtőket, s sikerült utánna túlhajszolni magam még egy korai harmincassal. Ennek következménye volt hogy két héttel a maraton előtt PFPS-t (Patellofemoralis fájdalomszindróma) diagnosztizáltak. Szóval futótérd-et. Mentségemre legyen szó, a szívem vitt, és nem az eszem, de így az a nap amit vártam, egész messzinek tűnt, már elérhetetlennek, sőt volt pillanat hogy egyáltalán nem vártam. Bevetettem mindent, amit mondtak, pihentettem (alig futottam vele) jegeltem, kapkodtam a Voltarent és a porcépítőket, kenegettem vagy három fajta krémmel, de csak nem javult. Három nappal a maraton előtt már nem 42 km-re volt a cél, sokkal, sokkal messzebb...Kicsit meg is zuhantam tőle, lelkileg. Bárki kérdezte indulok-e, kitérő választ adtam. A szombat reggeli átmozgatásban bíztam, ha akkor nem fog fájni (vagy csak kicsit) megyek. Utolsó reménysugaram volt hogy, ajánlottak egy Kobralgin nevű kobraméreg-kivonatot tartalmazó gyulladáscsökkentőt, amelyre a hátralévő három napban le is cseréltem az addigi kenőcseim. Pénteken reggel már alig fájt, szombat reggelre pedig mégjobb lett. Azért biztos ami biztos bevettem egy Algoflex Izület+Izom kapszulát, felvettem egy térdvédőt s elindultam, lesz ami lesz. Kilenc kilométer lett, minimális fájdalommal. Kezdett megnyugodni a lelkem is.

A távon történt

Majd felvirradt a NAGY NAP. Eljött. 3816, Angyalcipő rajthoz áll ma. Vártuk is meg nem is, de akarjuk! Az idő esőre áll, 13 fok lehet. Felhúzom a kikészített cuccom, s elindulok. Vár rám egy csata, amire teljesen felkészültnek érzem magam! Jó érzés ez így.
Az aki nem izgul verseny előtt az nem mond igazat. A villamoson felém is jöttek a kétségek, de sikerült őket kikerülni, a feszültséget pedig tovább oldotta a sok ismerős futótárs jelenléte. "Nem lehet gond" - csak ez járt a fejemben. 

Több mint 19 ezer futó között rajtolni fergeteges, bár belül ezt nem nagyon lehet érezni, (csak tudni) talán csak az a tény, hogy hat perc kellett hogy eljussak a rajtig, a 4-es zónából már jelent valamit. Óvatosan, lábat kímélve, nem az időeredmény hanem a teljesítés számít! - pörögtek a gondolatok. Ennek megfelelően kényelmesen is kezdtem, bár zavarodottságomban a GPS-t el sem indítottam időben, a kilómétertáblákat kerestem, az első kettőt meg sem találtam, hiába na, hát ez az első maratonom! 

1 km: A lassú kezdést éreztem is, a harmadik kilométertől felgyorsultam s felvettem a kényelmes sebességem, 5 perc/km-es tempóval "utaztam". 
4 km:  elkerültem az Istvánokat Rubik Kocz(k)a Istvánt, (aki Rubik kocka jelmezeben futotta végig a távot)  Kovács Koko Istvánt. Furcsa volt visszafelé futni az Andrássyn, meg az Akadémia utcán, de hát ilyen ez az útvonal, ezt kell szeretni...A rakpartra leérve egészen hűvös idő fogadott. 
7 km: már óramű pontossággal hozom az 4:56-os kilométereket. Térdfájás kezdődik, de még nem vészes, remélem ez el fog múlni mert ha nem lábadozni fogok... 
8 km: Újpesti fordító, jé vesznek kamerával is, integetek egy picit. Közben jönnek szembe az ismerősök, pacsi itt, pacsi ott. 
9 km: Unaloműzés gyanánt megkérdezem a Parlamentél a horgászó nyugdíjasokat, hogy állnak: "- Van valami?" "- Az ég világon semmi" felelik, s elszomorodok, - A legjobbakat azért! Szólok vissza, nekik is legyen már sikerélményük ma! 
12 km: Jönnek a 30-asok is közénk, szűkül is az út de sok jó futó kis helyen is tud futni!
13 km: Át a Lánchídon, arra gondolok mit szólna ehhez Széchényi? 
Biztos örülne a terhelési teszt végeredményének.
15. km: Elmúlt a térdfájás, s ehhez át kellett jönnöm Budára, ha én ezt tudom! 
17 km: Az unalmas rakparti szakaszon beletemetkezem a zenébe, s sorra figyelem az arcokat, jön két ufónak öltözött jelmezes, egy srác nyakkendőben, na meg egy boszorkány, egy Spar bevásárlókocsit toló futó. Feszült arcok, néha egy-egy mosoly, egy kacsintás, egy intés. Jó itt lenni na! 
18 km: Mindjárt itt a fele, viszont szurkoló alig, bekapcsolok egy kis zenét, most még nyugtat.
19 km: Épp egy spanyolt kerülök ki, legalábbis azt hiszem a piros-sárga mez alapján. Viva Espana, kiáltom neki, mire rámszól, No, I'm british. Oh, kapufa...ma nem adok fel lottószelvényt!

21 km: Féltáv, 1:45:05, csodálkozom is magamon, de még megy, még bírom. Innen már csak kifelé futunk! A Margít híd alatt elkerülök egy Vasladyt. "Hajrá ECHO TV!" szólok hozzá, s egy hatalmas mosolyt kapok cserébe! Már megérte eddig loholni! :)
23 km: A Lánchídról lógó transzparensen egy felirat: 3516 Te vagy a legjobb! fel is kiáltok rajtszámomra mutatva: "-Köszönöm, de elírtátok, a számom 3816! :)" 

Angyalcipő "flow" futása

25 km: Megérzem a "flow"-t. Átadom magam az érzésnek, kezdenek fájni ugyan a lábaim, de végre leesett, a maratonista lettem! Kicsit elérzékenyülök, majd ha befejeztem, s már tudom be fogom fejezni! 
27 km: Budai oldal kipipálva, a fülembe épp A Queen muzsikál, Don't Stop Me Now címmel, rá is kezdem a refrént énekelni. Az egyik néző fel is ismeri kontrabasszus hangomon, s dob egy OK jelet! Tapsolni azért nem mert! Mindenesetre valahogy érzem, most senki sem állít meg! :)

30 km: Egy futó hátba vereget, "-Bravo, you are good!"- közli mire mellém ér. Hebegem a Thank yout. Hírtelen nem értettem mire gondol, majd folytatja - You are in a good time, at first maraton! Great! Ja hogy a hátsó megkülönböztető jelzésem alapján ítélt meg. 

31 km: Újra Pesten, innen már ismerős a pálya, hiszen az őszi félmaratoni útvonala, menne becsukott szemmel is, meg is próbálom pár pillanatra. Úgy érzem mintha híztam volna, vagy rámadott valaki egy homokkal teli hátizsákot amíg becsuktam a szemem. Azonnal ki is nyitom. Még szerencse, bebírtam kanyarodni a Corvinus mögé. Egy öntevékeny frissítő két kiló narancsot összevágott egy tálcára azzal kínál többünket, nem várt frissítés!   

32 km: Nem a 33-as jön? Már megint elszámoltam magam. A híd alatt egy ismerőst előzők: " - Gyerünk Ati, megcsinálod!" Ő már tud valamit, csak még azt a falat kell áttörni. Itt van érzem, lassulok, igaz még mindig előzöm az embereket, de már egyre nehezebb, közeleg a cél ugyanis.

33 km: A Lánchíd után örömkönnyekkel fut velem szembe egyik barátom. - Jajj Ati, nagyon ügyes vagy! Mondhatom a legjobbkor, ölelt meg! /itt és most köszönet is érte/ Csak annyit mondtam: Bocsi, hogy késtem! 

34 km: Kezd elmúlni ez a falhatás, egy két banán és egy kis izotónikus ital (asszem sárga volt) jót tett velem. Nem mondom hogy innen már szárnyalok, pedig már beértem Angyalföldre! 

Egy srác kiált: Gyerünk, innen már csak egy hosszú Margitsziget kör van! - Ja, vagy másfél, nyugtázom neki, s magamnak!  

36 km: A fordító nem esett jól, jobb lett volna Újpestig futni, végig a Népfürdőn, ki a Váci úton egészen a Decatlonig, mert kb. annyi van még hátra...

37 km: Hajrá Angyalcipő, gyerünk! Végre hallom, csak ért valamit hogy kiírtam a rajtszámra. 

38 km: Valami rezesbanda áll a Bajcsy sarkán, csendben készülődnek, 

39 km: A híres Nyugati emelkedő. A Bátor tábor üvölt, én meg rájuk szólok tölcsért csinálva a fülem körül: - Nem hallom! erre majdnem megsüketültem megkétszerezik hangerejüket. Saci segít fent, háromszor találkoztunk, és mindig illedelmesen köszönetem neki, felérve mondtam is neki: "- Itt is vagyok, mondtam hogy jövök!", mire ő nyugodtsággal közölte forgatva egyet a kereplőn: "- Hát vártalak is ám." Könnycsepp gurult a szemembe... 

A felüljáron más ismerősök is adtak még egy löketet. Lefelé egy sétálót hagyok el, - "Már csak három van gyere, gyere!! szavakkal teszem kezem a vállára, miközben elvánszorgok mellette Visszafordulva látom újra fut. El is mosolyodok rajta. 

V - Victory! Pedig még volt hátra három km,
de itt már eufória volt!

40 km: Egy pasi azon sopánkodik Ferdinánd híd alatt) , hogy  most adta fel a kislábujja. Már csak kettő van, ne viccelj - mondom, de ha jobban belegondolok az én jobb talpam is mintha feltörte volna a cipő.  (amely előéletét tekintve mindösszesen 28 km-t tett meg velem annyira új volt, dehát a jobb csillapítás reményében őt választottam útitársnak. ) A nagy beszélgetésbe még a frissítést is elfelejtettem...

41 km: Most hogy meg kell kerülni a Hősök terét is, már tudom milyen a magyar vágtán induló lovaknak. Befordulok hát a célegyenesbe, bár már vágta nélkül.  

42 km: Célegyenes jön, kiírva hogy utolsó 100 méter. Ha nem mondják is tudom. Péter Attila ügyeletes speakerünk üvölt: 

"- Gyere Attikám, gyere, ő az Angyalcipők vezetője, nagyon szép első maraton, brávóóóó" A célban lehunyom a szemem, megcsináltam. Kész, vége. Jönnek a könnyek. Jön az érem is. Azonnal a nyakamba kerül. A könnyek még mindig jönnek. De én már megállok. Jön egy ölelés. Egy kézfogás. - "Gratulálok, most jó?" - "Jó, nagyon jó." "Ezt akartad nem?" - Ezt... "-Akkor élvezd!" S pár percig a csöndbe burkolózom...  

    

„Νενικήκαμεν!” (nenikékamen), azaz Győztünk!!!

Utózönge

2011 januárjában kezdtem el futni. Akkor még sehol nem volt a maraton. Írtam egy bejegyzést az elsőkről. 

"Elsőnek lenni jó dolog, bárhol is legyen az ember. Megnyerni valamit, maga mögé utasítva a teljes mezőnyt, a legjobbnak lenni valamiben, méltó büszkeséggel ruházhatja fel azt, aki eléri. Dicsőség, siker, öröm. De nem csak a versenyszellem értelemében lehet valaki első. Ki ne emlékezne első szavára, első betűjére, vagy első csókjára? Mindenki megingott az első lépéseinél, és sosem felejtjük el amikor először ettünk paprikás krumplit! Emlékszünk ki volt az első ember aki levegőbe emelkedett, vagy az első ember a Holdon? Ki lépett először az amerikai kontinensre, és ki olvasta fel először a Nemzeti dalt? Tudjuk, hát persze, hogy tudjuk! Mert az elsőket megjegyzik, felírják, elmentik. Utánuk ugyan megtették, elérték, megcsinálták már “akár több ezerszer” mások, mégis ők voltak a legkorábbiak, az úttörők. Az első megnyitnak, elindítanak, de mondhatom beindítanak. Valami újat. Első pedig csak úgy lehet valaki/valami, ha utána lesz másik aki/ami “belelép ugyanabba a cipőbe.”

Az elsők páratlanok, mindig egy van belőlük. Ők elhozzák a kezdetet. Nehéz dolguk van így, hiszen minden kezdet nehéz. Az újdonságot hozzák, egy olyan valamit, amit addig még nem tapasztalhattunk. Hoznak vele kíváncsiságot, s izgalmat, misztikumot. De átjárja őket a bizalmatlanság, kellenek ők nekünk? Nem biztos, épp ezért nehezen választjuk őket elsőre…meg amúgy is az ember hajlamos félni az újtól! De ha eljönnek, (s követi őket több hasonló), akkor fontossá és meghatározóvá válnak életünkben. Az idő múlásával pedig megajándékoznak bennünket szép emlékekkel…" Eredeti bejegyzés itt: http://metszetek.com/?p=282

S hogy lesz-e a második, már nem kérdés: Bécs, 2013. április 13. :)  

Maratoni ministatisztika

Nézegettem a maratoni rajtlistát: 

Férfi: 2892 ebből (1255 külföldi) Nő: 761 ebből 355 külföldi

Összesen: 3653 fő indul, ami azért még sohasem volt Budapesten. Örülünk! :) 

A legtöbben 263-an franciák lesznek, de 219 brit,  148 olasz, 95 német, 72 svéd, 63 spanyol és 59 cseh, 40 norvég,  is lesz a mezőnyben. Viszont nem lesz kenyai és etióp futó, és nehéz elhinni de kínai is csak egy lesz, az is nő! A tengerentúlról 10 kanadai, 50 amerikai, 9 brazil, és 2 argentín is lesz az indulók között! Oroszországot bármennyire is nagy, csak hároman képviselik, míg a legmesszebbről vélhetően a 8 ausztrál fog jönni! Finn rokonaink testvéri szeretetből is népesek: 119 fővel jelennek meg vasárnap, s a lengyelek barátaink is 62 főt vonultatnak fel! Ami még érdekes, hogy a szomszédainktól igencsak gyér a mezőny: a románok 23, Horvátok 5, Szerbek 5, Osztrákok 33, Szlovénok 17, Ukrajna 2 fővel képviselteti magát, míg Szlovákoktól senki!

Legalábbis ma a neten fent lévő rajtlista szerint...

Mindenkinek sérülésmentes célbaérést kívánok! :)

Számoljunk: Ötkarikás maratonok

Közeleg a Londoni Olimpia utolsó versenynapja, s már hagyománnyá vált, hogy a férfi maraton futást ekkor rendezik, ráadásul az utolsó atlétikai számként. Összeállításomban egy kicsit visszatekintek az elmúlt olimpiák maratoni versenyeire, hogy is fest a maraton a számok tükrében. 

Ma az atlétikában 47 érmet osztanak, amiben a férfi maraton benne van azon 12 szám között, amely az összes olimpián képviseltette magát, vagyis már 26 alkalommal akasztottak a győztesek nyakába érmet.  

A nyári olimpiák férfi maratonjainak érmesei

Maraton az olimpiákon

Az első olimpián még magyar is állhatott a dobogón, Kellner Gyula személyében, aki harmadik lett. A maratoni számokban ezidáig csak 14 nemzet állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A legtöbb győzelmet etióp származású érte el, szám szerint négyet, ám a legtöbb érem az USA futóihoz fűződik. Egészen  1960-ig fehér bőrű győzteseket hirdettek, ekkor törte meg a sort az etióp Bikila.  Kétszer volt címvédés, 1960-64 és 1976-80 alkalmával. Érdekes a francia futók jó szereplése három arannyal, illetve hogy dzsibuti eddigi egyetlen olimpiai érmét a maratoni futásban szerezte 1988-ban. Az első kettőt európai futók jegyezték, s már 1908-ban  amerikai földrész sportolója nyerte a címet, míg 1912-ben már Afrika is feliratkozott a maratont nyerő kontinensek listájára. Nem kellett sokat várni az első Dél-amerikai győzelemre sem,  (1932) s rögtön utánna (1936) megszületett az első ázsiai győzelem is.
Az első két évben még 40 km-et futottak, s pont a londoni olimpián 1908-ban emelték fel a távot 42 kilométerre. Egészen pontosan 42,195 km-re, (1924-től hitelesítve a Nemzetközi Atlétikai Szövetség által) Az eredeti 42 km-es távhoz ugyanis hozzá kellett adni további 195 métert, mert a királyi család kifogásolta, hogy a Windsor kastély és a White-City Stadion közötti táv célja nem a páholyuk előtt van. Ebben az évben megtörtént az első kizárás is, merthogy az olasz versenyző(Dorando Pietri) külső segédlettel jutott át a célon. Történt ugyanis hogy a stadionba érve a kimerültségtől többször is össze esett  a cél előtt, s merthogy feltűnt mögötte az amerikai Johnny Hayes,  honfitársi nem hagyván a dolgot, átvonszolták át a vonalon. Sajnos már halálos áldozatot is szedett a táv: 1912-ben egy portugál futó meghalt napszúrásban. 

A nyári olimpai játékok maratonjainak összesített éremtáblázata

Egy kis statisztika

Az eddigi leglassabb maratoni teljesítés 1904-ban volt, 3:28:53-as időeredménnyel. (Thomas Hicks, USA)  Ebben az évben egy gyenge négy órán belül eredménnyel már a dobogóra lehetett volna állni! :) 

A legnagyobb különbség az első és második között 1928-ban volt, majd 10 perccel ért be a győztes (a francia Boughera El Ouafi) hamarabb. (9:26), míg a harmadik és második között 1900-ban több mint fél óra (32:57) különbség adódott. Szegény, lehet eltévedt! :) 

A legszorosabb befutó (ami ráadásul hármas lett) Atlantában volt, 3 másodperccel nyert  Josia Thugwane a kóreai ( I Pongdzsu) előtt, és csak  nyolc másodpercet vert a harmadik helyezett kenyai (Eric Wainaina) versenyzőre. (Az izgalmas befutó 40:40-nél kezdődik) 

Az eddigi leggyorsabb (10. olimpiai rekord) a 2008-as pekingi futás volt, 2:06:32-os időeredménnyel,  majd egy focimeccsnyi idővel (1:27:36) gyorsabb mint a leglassabb, 1904-es Hicks győzelem, s ráadásul az még csak 40 km volt. 

Tájékoztatásul  a világrekord 2011. szeptembere óta 2:03:38 Patrick Makau Musyoki, Berlinben futott eredménye. 

Olimpiai maratonok időeredménye

Az időeredményeket sorrendbe állítva az erőteljes fejlődés talán mégjobban látható, eltekintve a kiugró értéktől. 

Az átlagos tempó már 1912-ben négy percen belüli kilométerek teljesítését igényelte, a 3:43 perc/km-től szépen fokozatosan jutottunk el a tavalyi kerek 3:00 perc/km-es tempóig. 

Ugyanez a növekedési érték sebességben: 16,13 km/h-ról 20,01 km/h-ra. (első ízben 20 km/h fölött, mert 2004-ig még csak 19,57 km/h volt a leggyorsabb, értelemszerűen 84-ből)

Olimpiai maratonok átlagsebessége

Az átlagsebességek trendje is folyamatosan nő, a kérdés már csak az,  - ami a sport bármely területén fontos kérdés -  hogy az emberi teljesítőképességnek hol a határa, hiszen dopping nélkül  minden határon túl nem növekedhet, valahol végesnek kell lennie.

A kiemelkedő győztesek, vagyis a halhatatlanok: 

Emil Zatopek (1922-2000) vagy ahogy hazájában nevezik: "a cseh mozdony"  nemcsak a jellegzetes stílusa miatt vált ismertté. Mindezidáig az egyetlen futó, aki  egy olimpián (Helsinki, 1952) megnyerte az 5000 m-es a 10 000-es (megvédve 1948-as címét) és a maratoni (ahol ráadásul életében először indult) számokat. Az 1956-os játékokon csak hatodik lett a leghosszabb távon, a kéthetes sérvműtéte úgy látszik nem hátráltatta túlságosan! 

Abebe Bikila (1932-1973) etióp futó, az első aki megvédte címét, s az első aki színes bőrűként nyert. Az 1960-as római győzelmét mezitláb futotta (ahogy egyébként edzett is), mert kényelmetlennek érezte a szponzori cipőket. A 1964-es tokiói címvédése előtt 40 nappal vakbélműtéttel operálták. Egyetlen maraton volt életében (1963, Boston) amelyen elindult és nem nyert! (Római mezítlábas győzelméről egy video itt)  

Waldemar Cierpinski (1950-)keletnémet korábbi sikeres gyalogló, 24 évesen az ismeretlenségből nyerte első olimpiáját (Helsinki, 1976) maga mögé utasítva a korábbi győztest Frank Sortert. Négy év múlva megvédte címét (Moszkva, 1980) s folytatta volna a sorozatot, ha a hidegháborús állapotok miatt a soron következő Los Angeles-i olimpiát nem bojkotálja országa. Ezek után nem csoda, hogy visszavonult.      

Samuel Wanjiru (1986-2011) A kenyai futók élretörése a maratoni számot sem kerülte el, így esett hogy a pekingi olimpia győztese is az. Wanjiru új olimpai rekorddal nyerte az ötkarikás játékokat  (2:06:32) majdnem 3 perccel jobbal, mint az addigi 1984-es eredmény. Sajnos idén Londonban már nem állhat rajthoz, mert miután feleségét rajtakapta egy férfival, kigurott a hat méter magas erkélyéről, s a sérüléseibe 2011. május 15.-én belehalt. 

S hogy kinek a nyakába kerül a 27. olimpiai érem?  Lesz-e szoros befutó? Megdől-e valamilyen rekord? 2012. augusztus 12.-én London utcáin minden kiderül! Jó szurkolást hozzá! :)

Maraton a karosszékből

Az első maratonra készülve ültem le a televízió elé. Pár hónap múlva én is küzdeni fogok az időjárással, számolni fogom a kilométereket lábaimmal, s várom hogy megjelenjen a következő frissítőállomás...de most még csak külső szemlélője vagyok egy ilyen eseménynek, bár a felkészülés már javában tart. A maraton (is) fejben dől el, ott kell erősnek lenni, így ráhangolódásnak nem is lehet jobb program mint a klasszikus szám női versenyének végigtekintése. Lássuk!    

A Big Ben árnyékában

A TÉNYEK
Táv: 42 195 m
Címvédő: Constantina Tomescu (ROM) 2:26:44
Világcsúcs: Paula Radcliffe (GBR) 2:15:25 (2003, London) 
Indulók: 118 induló (köztük három magyar)
Kvalifikációs szintidő: 2:37:00
Az útvonal: London belvárosában, indulás és befutás a Mallon, a St. James Parkban. 
térkép itt.
Időjárás: 14 fok,esős felhős éggel

A VERSENY

Szemerkélő esőben kezdődött a küzdelem. A küzdelem egymással, s az idővel. A verseny elején a kiemelteket név szerint bemutatták, a 110 további induló jó pár méterre hátrább várta az indítást.  Kiemelik a világbajnokot, a címvédőt, a ranglista vezetőt, és az idei legjobb eredeményekkel rendelkezőket. A rajtnál mögéjük zárkóznak a többiek és a startpisztoly hangjára, megkezdődik a két és fél órás "rohanás."

A rajtnál még tömör a mezőny

Másfél perc sem telt el, s egy versenyzőt két katona gólya viszi a fiát pózban viszi le a kordonok között. A csúszós, vizes útszakaszon elesett, és megsérült, négy év munkája, s a remény teljesen szertefoszlott, ami látszik is könnyektől is áztatott arcán. A mezőny tovább halad, nem túl erős (számukra nem) 3:25 perc/km tempóval futnak. Ahogy nézem az időt ezt másodpercre hozzák, minden egyes kilométer után! 

A frissítéseket nézem, minden országnak külön boxa van, jelölve zászlókkal, és segítőkkel. Az egy nemzetből érkezettek egymásnak adják a vizet. Szép jelenet volt. 

Az eső közben szakad. Alig látni előre, a kamerák is folyamatosan elmosódott képet adnak annyira esik. Nincs egyszerű dolguk...

15 és 20 km-nél olasz vezetés, de ez nem mondd semmit, mert a mezőny még teljesen együtt. Az első és az 46. között 6 másodperc van csak! 

Féltávnál a kínai 1:13:13-mal érkezik az élen, de még mindig együtt a mezőny. Innentől azonban folyamatosan gyorsuló versenyt láthatunk. Kenyai hármas az élre állva szétszaggattja a mezőnyt, csak az etiópok tudnak velük lépést tartani, minő szerencse ők is hárman.  

Egyébként a maratoni az a versenyszám ahol a fehér bőrűek is labdába tudnak még rúgni. Világversenyeken csak.... Ennek ellenére fehér bőrű most nincs is az első hatban. Eddig négy afrikai érem volt olimpiákon, ha így marad a végére majdnem megduplázzál ezt a számot. 

A kommentátor azt mondja (s milyen helyesen) "A maraton kiszámíthatatlan, az hogy valaki felkészül, és beleteszi a 200 km-is hetente a lábába, az egy dolog, de az aktuális állapot kiszámíthatatlan. Nagy a rizikófaktor." 30 kilométernél egy etióp leszakadt, a három kenyait már csak ketten kísérik, az élboly előnye már 15 másodperc.   

32 kilométernél egy újabb etióp marad le az élen, akit épp beéri az egyik orosz versenyző.  

Akárhány cikket olvastam és akárhány korábbi maratonost hallgattam, mindenki azt mondta, a maraton 30 km-nél kezdődik. Az olyan fizikai és lélektani határ, hogy az sokakat megtör. Nyílván ezt itt az olimpiai döntőben nem tapasztalom. 

Közben a korábbi akadályfutó orosz utolérte az élbolyt, amiből leszakadni látszik egy kenyai, épp a Szent Pál katedrális előtt.

   

Kreatív fotó a St. Paul előtti mezőnyről

Még nyolc kilométer a célig. Tavaly még ennyi volt a maximum amiket naponta futottam, de nulláról és nem 34 km-re! :)  

Az eső már korábban elállt, de most már a nap is kisüt, s kezdi felszárítani a pályát. A felszálló légmozgás gondolom kemény párát ad a talaj közelében, megnehezítve a futók életét.  

A tempó folyamatosan gyorsul, már 17 másodpercen belüli 5 km-eket futnak (s teszik ezt 20 km-től)!!!

Az orosz közben élre állt, s ő vezeti a négyest, merthogy egy kenyai leszakadt. Két óra után (35 km) tehát az orosz az élen, mellette két kenyai és egy etióp. Az élbolynak már 38 másodperces előnye, van, az amerikaival szemben, akinek a lába különösen tetszik az operatőrnek. :) 

Jön a Tower, és a fordító, hat kilométerre a céltól irány a Temze part, kezdődik a véghajrá. A négyes gyorsul, a leszakadók hátránya már 43 másodpercre nőtt, így már senkinek nem lehet beleszólása a dobogóba, a vezető négyes között fog eldőlni, akik még teljesen együtt futnak.  

Nézem az arcokat, feszült izmok, érzéstelen arcok, teljes koncentráció állandóvá vállt mozdulatsorok között. De még mindig gyorsulnak! 

3 kilométerre a cél előtt, az egyik kenyai vízhordó szerepet tölt be, s előreviszi társának a kulacsot, mintha meg lenne beszélve hogy ki nyerheti közülük a versenyt...Szoros befutó lesz, amit nagyon a végére hagynak. 

40 km-es részidő 2:16:10 másodperc, továbbra is négyen, és senki sem tűnik fáradtnak. Az eddigi legszorosabb maraton befutójánál 8 másodperc volt a különbség, azt hiszem ez most meg fog dőlni. 

Utolsó kilométerre az a kenyai akinek a vizet vitték leszakadt, maradnak hárman, de az etióp diktálja az iramot, megpróbálja lerázni a kenyait, és az oroszt. Robbantása sikerrel jár, fél kilométerre a cél előtt már 20 méteres előnye van. 

A vezető etióp lány összeszorított foggal küzd, a sebességgel és az idővel. A célegyenesbe a távolság ugyan csökken de elég lesz, és megnyeri, 2:23:07 másodperccel, öt másodperccet verve a kenyaira, és 22 másodpercet verve a harmadik oroszra. 

S hogy nevesítsük is a mai nap hőseit: 

1. Tiki Gelana (ETH)

2. Priscah Jeptoo (KEN)

3. Tatyana Petrova Arkhipova(RUS)

s a további majd 100 versenyzők, akik kijutottak, és teljesítették a távot. (a teljes lista itt megtekinthető)

A KONKLÚZIÓ

Maratont futni nem csak erő kérdése. A tisztességes felkészülés adja a fizikai felkészültséget, ami elengedhetetlen ilyen táv teljesítéséhez. De a monotonitást, a verseny során fellépő hullámvölgyeket, és hegyeket, a rengeteg gondolatot ami közben jön, ránk talál, és elterel csakis tiszta fejjel tudjuk feldolgozni, elviselni, "túlélni". Ahogy a célba eső győztes lány sem feltétlen fizikai fáradtságától rogyott össze azonnal, neki is meg kellett küzdeni magával. Mert első sorban önmagát győzte le ma Londonban, s csak utánna a többieket... 

Képek forrása és további információk a versenyről a London 2012 weboldalon.