Te melyik szinten állsz?

Néha-néha jársz csak el sportolni vagy edzéterved is van? Esetleg voltál már versenyen is? Volt már bűntudatod ha valami miatt kimarad egy edzés? Zavar hogy mások gyorsabban? Mi is rejlik tulajdonképpen a sporteredmények mögött? Sok-sok kérdés, mégis valami közös bennük: a nézőpont: vagyis hogy te hol is állsz.

Gyakran beszélgetek sportolókkal, és nagy-nagy zavart látok a fejekben. Összezavart gondolatok, tervek, célok. Nagyon sokan nem tudják milyen szinten is állnak, kitűzik az irreális célokat, amikbe a legtöbbször beletörik a bicska. Nincsenek tisztában mennyi idejük van, miért mennyit kell dolgozni, mennyi lemondással járnak a sikerek, tulajdonképpen azt sem értik hogy honnan jöttek és hová tartanak. Felgyorsult világunkban a sikereket is gyorsan akarják elérni, s ez nagy ritkán össze is jön, nehezen találnak új motivációt. 

1.       Az első és legfontosabb dolgunk az lenne, hogy áttekintenénk eddigi sportolási szokásainkat. Mit sportoltam gyerekkorban, sportoltam-e egyáltalán. Nem nehéz átérezni, hogy a gyerekkorban lerakódott mozgáskoordinációk, ha jól idegződtek be, komoly alapot adnak a felnőttkori sportoláshoz is. Ebben pedig nagy-nagy különbségek vannak. Nagyon sokan csak felnőttkorban kezdenek el sportolni, így a megfelelő alapok nélkül vágnak bele egy teljesen más életmódba, nyílván komoly hátránnyal, ha a többieket nézzük.

2.       A második tényező, hogy miért sportolok? Azért hogy jobb legyen a közérzetem, hogy szebb legyen az alakom, vagy, hogy magamnak bizonyítsak valamit, esetleg magamon túl már a külvilágnak próbálok valamit felmutatni. Mindemellett, pedig a választott sportág szerette is fontos dolog. Divatból csinálom, vagy azért mert az Nekem jó.

3.       A harmadik aspektus az időgazdálkodás, mennyi időm is van edzeni. Óriási különbségek vannak egy egyedülálló és egy családos ember között, s így a végeredmény sem lesz ugyanaz.

A kiemelt három tényező mellett persze még ezer dolog befolyásolja a tényleges sporteredményt, kezdve a lelkiállapotunktól, egészen a sportöltözékeinkig bezárólag, de ezek csak kisebb különbségeket adnak, a fenti három tényező viszont meghatározó.

Gondolom, most bele is gondoltál, mindezekbe, s már közelebb is vagyunk a megoldáshoz, vagyis a válaszhoz a kérdésre, te melyik szinten is állsz?

Nagyon sokan azért sportolnak, hogy jól érezzék magukat, a munka melletti stressz levezetésével, a hétköznapi feszültségek oldására a legjobb megoldás. Bennük nincs versenyláz, nekik nincs különösebb „nagy” céljuk, egészséges sportos életmódjukat élik, és tartják fent. Egy picit jobban akarnak kinézni, le akarnak fogyni se semmi több. Ők a hobbi sportolók. Sok mindenbe belekóstolnak, de tulajdonképpen nincs egy kimondott sportáguk sem amit rendszeresítenek. Általában heti három órával megelégszenek, mert nem is jut több idejük rá. Nem edzésterv alapján, hanem érzésből sportolnak. 

Akinek már van valami célja, mondjuk egy félmaraton lefutása, vagy a balaton körbekerékpározása, annak bizony már nem feltétlen elég heti három óra sport. Ők már kifejezettem egy sportban gondolkoznak, a többi csak kiegészítő sportként jelenik meg életükben. Félamatőr sportolók. Edzéstervet követnek, szigorú szabályokkal, versenyeznek. Felkészülnek, és sikerrel teljesítik az akadályokat. A motiváció még belülről jön: Meg tudom-e csinálni? kérdéssel. Idejük nagyrészét töltik már sportolással, de még mindig megtalálható egy egyensúly, hiszen a heti 5-7 óra sportolás mellett bőven jut idő minden másra.  Előfordul az is, ha megvan a cél, ők elhagyják a sportot, és keresnek más kihívásokat, ha pedig ez nem következik be, akkor egyel feljebb lépnek!

Az eggyel magasabb szinten, már nem a verseny teljesítése a cél, hanem az ismert időeredményeinek megjavítása. Szeretnék egy jobb félmaratoni időt vagy hét órán belül szeretném körbetekerni a Balatont! Gyorsabb teljesítés, több edzés, több idő. Őket hívom én amatőr sportolóknak. Az időgazdálkodásuk már elbillent a sport irányába, de még nem ebből élnek, munka mellett sportolnak. Heti 10 órát is képesek sportolni, de a motiváció nagyobb része még mindig belülről fakad. Versenyeznek, de még csak Önmagukkal, s felkészülésükhöz már gyakran edzőt is igénybe vesznek, személyes edzéstervvel. 

A sportolók legmagasabb szintje a profi sportolóké. Ők már kimondottan csak a sportra koncentrálnak. A sportból élnek, s elég gyakran heti 20 órás edzésmunka áll mögöttük. Ők már egymással is versenyeznek, Önmaguk mellett. Náluk már számít minden másodperc, minden perc. Ők átestek egy profi kiválogatási procedúrán, és gyerekkoruk óta művelik választott sportjukat. Őket már a versenytársak eredményei is nagyrészben motiválják, hiszen nyerni akarnak!

A négy szint, négy fejlődési állapotot is tükröz, alulról felfelé. Egy egészséges fejlődését. Szinteket átugrani hiba, de lefelé mindig lehet váltani! Remélem most már te is tudod hol a helyed! 

(a cikk megjelent a Wellness Magazin decemberi számában)

Versenyszezonra

Szeptember van, kezdődik az őszi versenyszezon. Manapság egyre több futóversenyre lehet elmenni, egyre több helyen lehet futni, sokfajta táv, hely, esemény létezik. A verseny (az amatőr sportolóról beszélek) a célállomás. Kiderül hogy a felkészülésünk sikeres volt-e. Az utolsó napokban valószínű elborít a pánikroham, a görcsölés. Jó leszek-e, gyors leszek-e? Kezdőknél megspékelve azzal, le tudom-e egyáltalán futni a távot? Megbánjuk a kihagyott edzéseket, átértékeljük az elvégzett edzésmunkát. "Edzhettem volna többet, keményebben!" - visszhangzanak a mondatok a fejünkben. Aztán jön a verseny napja, és teljesen bezsongva állunk oda a rajthoz. Megjön a hangulat, a kedv, de addig álmatlan éjszakák jönnek, a fenti gondolatokkal. 

De miért is? Mert az ember szeretné elérni a céljait. De ne feledjük, a kitűzött célt magunk állítottuk fel, amikor beneveztünk, amikor kitaláltunk, amikor kipattant az ötlet. Nem mondta senki hogy fussunk, nem ebből élünk, és nem kényszerít rá senki. Tehát nincs külső indok! Megfelelés másoknak? -  badarság, csakis saját magunknak kell! Magunk kerestük meg a célhoz vezető utat is, és állunk a kapujában (jelen esetben a rajtzónába) s magunknak kell teljesíteni is, átszakítva a képzeletbeli célszalagot. Annak ellenére, hogy versenyre készülünk, ez mégsem verseny. Több száz, akár több ezer futótársunk állhat mellettünk, akkor sem az. Inkább használnám az élmény szót. Egy élmény önmagunkkal. Önmagunkkal, és önmagunkkal szemben is. Mindenkinek a sajátja. Koncentrálj tehát a belsődre! Utazz el a gondolataidban, koncentrálj, s higgy magadban! Élvezd a futást! Ha jól és okosan készültél nem lesz gond, ha estleg nem, akkor majd a következőkben máshogy teszed! Ez olyan "verseny" ahol mindenki nyerhet, pedig mindenkinek más a (rajt)száma! :) Sikeres futóélményeket hát!

Soltice Run - azaz a Napfordulós Futás

Futók körében ismeretes az úgynevezett Yours Truly futás. A Finnországból eredő világörület a tél két leghidegebb napjaira invitálja futásra az embereket. Január és február utolsó vasárnapjain, 0-tól 24 óráig, bármikor, bármennyit, bárhány részletben futhatunk a lényeg hogy meglegyen 25 vagy 50 km teljesítése. A sikeres teljesítést egy weboldalon kell regisztrálni, becsületes, önbevalló módon, és a későbbiekben egy díszes "digitális" oklevél is letölthető az igazolásra. (bővebben itt: Your Truly Hungary ) 

Most márciust írunk, és a télnek már vége (bár a múlt héten a hóhelyzet fokozódott) így a Yours Truly futások is megvoltak, így legközelebb már csak jövőre teljesíthetünk hasonló módon. De akik mégis kedvet éreznek egy hasonló eseményhez azok bátran csatlakozzanak a nemrég szerveződőtt "hungaricumhoz" (Jóbarátom, nagyköveti társam Róka Laci ötlete és szervezése nyomán) a SOLTICE RUN mozgalomhoz. 

A Verseny célja egy egész világot átfogó, de egyénileg vagy kis csoportban futott, kiírt távok teljesítésének összegzése csak a futók örömére... az év két napfordulóján és két napéjegyenlőség általános napján, bárki bármikor fut a kijelölt napokon részese lehet ennek a virtuális Világversenynek.

Tehát ma a tavaszi napforduló napján, (március 21.-én) fuss bárhol, bármennyit, kapcsold be az órád vagy az okostelefonod GPS-ét, és mérd a távot. 10,5, 21, 31,5 és 42 kilométert elért futásokat küld el a szervezőknek, akik a későbbiekben leelenőrzik azt, és közzé tesznek egy teljesítést igazoló oklevelet. A futás négyfordulós, június 21., szeptember 22. és december 21-én is futhatsz, és teljesíthetsz számodra megfelelő távokat! 

Az esemény közösségi oldala: itt található, ahol bővebb felvilágosítást is kapsz! 

A futott méterek pedig ide küldendők: 

https://docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dDFyS1pWNnJ0bEpCcDhSSXhHYXUzSEE6MA

13. Versenyek utáni lazítás

Aki futóversenyről futóversenyre jár az már találkozott azzal a problémával, hogy túlhajszoltság. Egy-egy verseny (legyen az helyi kicsi vagy országos nagy) fokozottabb igénybevételt jelent ugyanis mint egy edzés. Jack Foster fontos gyakorlati szabályt alkotott számunkra, miszerint versenyeit követően mindig tartott egy lazító időszakot - MINDEN MEGTETT MÁSFÉL-KÉT KILOMÉTER UTÁN EGY NAPOT SZÁMOLT lazításra. A futást ugyan nem hagyta abba, egyszerűen csak nem versenyzett és nem edzett keményen, amíg le nem telt a kiszámolt időszak. Persze az új-zélandi maratonista élsportoló volt - megjárta a müncheni és montreáli olimpiákat -így neki a regenerálódásnak fontos szerepe volt a jobbnál, jobb időeredmények elérése végett.  Egy amatőr futónál kicsit más a helyzet. Persze nekik is vannak legjobbjai, ha ezek megdöntése a cél, akkor használható a fenti számolás, de általában ha minden 5-6 km-re számolunk egy lazább napot az bőven elegendő lehet szervezetünk számára. 

12. Versenyek előtti lazitás (rápihenés)

Régebben a maratonra készülő futók a hosszú tréningjüket (s legtöbbször a leghosszabbat) a versenyek előtti utolsó héten tartották. Az okosabbak azonban három héttel a nagy megmérettetés előtt mérték fel teljesítőképességüket, hogy a lábuknak legyen elég idejük a rápihenésre. Ez a teljesítményükben is megmutatkozott, rendre jobb eredményeket értek el, mint a pihenést nélkülőző társaik. Dr. Costill elvégzett kutatásai bizonyítják is, az edzés szintjétől és verseny hosszúságától valamint a fontosságától függően, a futóknak a verseny előtti három hétig terjedő időszakban ajánlott csökkenteniük a szokásos kilóméteradagjukat. S hogy mekkora legyen ez a csökkentés? Elég csak a heti kilométerek 50-60%-át megtenni, a verseny hetében pedig 20-30%-a is elegendő. A rápihenés tehát fontos, a ráhangolódás fizikai részét képező tevékenység! 

Félmaraton Komlón

Szeretem a vidéki versenyeket, jó hangulat, változatos terep és útvonal, még átlátható mezőny! Ilyen helyen nem nehéz kiszúrni a futóbarátokat, sőt újakat is lehet szerezni. Egyik futótársunk pár hete Komlón járt, az Ő élménybeszámolóját olvashatjátok most! 

Nagy örömmel nyugtáztam néhány hete, hogy a komlói DÖKE (Diák és Öntevékeny Körök Egyesülete) félmaratoni futóversenyt rendez szülővárosomban, Komlón. Régen volt néhány „Fut a Komló” elnevezésű verseny, de az utóbbi időkben nem rendeztek arra hasonlókat, így azonnal be is neveztem, hogy újra kipróbáljam magam a 21 km-es távon, pontosan négy hónappal a térdszalag műtétemet követően, amolyan felmérőnek!

Egy órával a rajt előtt már a versenyközpontban voltam a rajtszám felvétel miatt, illetve, hogy találkozzak régi futó- és triatlonos társakkal. Vígan idéztük fel a régi szép időket Buktával, amikor még együtt jártunk triatlon/duatlon versenyekre, vagy éppen K.Sanyival akivel együtt rúgtuk a bőrt, ill. a gólokat verhetetlen kispályás csapatunkban. A hangulat remek volt, amiről Péter Attila, és szokásos poénjai is gondoskodtak! Közben családtagjaim is odaértek, hogy a célban várjanak, és persze drukkoljanak, illetve megérkezett Szomi barátom is, aki rendszeresen gondoskodik frissítésről, ill. családjával együtt szurkolásról, a különböző baranyai versenyeken. Neki adtam az előre elkészített iso italt, ami később jó ötletnek bizonyult. Terveimben az 5perc/kilométeres cél szerepelt, vagy az annál kicsit jobb idő, azaz 1.45 perc alatti célbaérkezés, igaz a 30 fok feletti hőmérséklet nem volt túl biztató.

 Az első két kilométert egy négyes bolyban tettem meg, de azután hamar szétszakadtunk: volt, aki lemaradt tőlem, de volt olyan is, aki nagyobb sebességre kapcsolt. Az út Magyarszék felé vezetett, Mecsekpölöskén keresztül. Csodálkozva néztem az órámat ill. azt a tényt, hogy minden probléma nélkül mennek a 4.30-as ezrek, de még eléggé az elején voltunk. Szerencsére a szervezők gondoskodtak róla, hogy minden 3. km-en legyen frissítőállomás, ahol jól lelocsoltam a fejemet/tarkómat, és bőségesen a torkomat is... A nap egyre melegebben sütött, de ez szerencsére nem okozott problémát. Szomi néha mellettem tekert, fényképezett, és persze frissített, no meg poénkodtunk is egymással, néha azt kérve tőlem, hogy csökkentsem az iramot, mert nem bírja tartani azt, biciklivel sem... Magyarszéken az útvonal rátért a kerékpárútra, az erdő szélére. Ez egyrészt jó volt az árnyék miatt, másrészt viszont volt benne néhány kisebb emelkedő, ami azért nem tetszett annyira.... Itt eljött egy minimális holtpont is, a 13. kilométernél, amikor sikerült egy majdnem 5 perces ezret futnom. Szerencsére hamar összeszedtem magam, és sikerült megelőzni néhány futótársat is. Az utolsó négy kilométer újra az országúton vezetett a célig, enyhe, de folyamatos emelkedés közepette, amit az ember itt érzékelt csak jól igazán. Szerencsére ezen a szakaszon is tartottam a közel 4.30-as ezreket, és éreztem magamban az erőt, és hogy nem érhet semmi probléma. A célba a két kölyökkel együtt futottam be (hadd szokják a futóversenyek hangulatát!) 1 óra 36 perc 28 másodperc alatt, nagyban túlteljesítve előzetesen elvárt tervemet! 

A célba belefutottunk még Eszter, jóanyám, illetve néhány régi barát karjaiba, szószerint is, akik örömmel vártak/gratuláltak.  A térdem nem fájt, és a közérzetem is remek volt. Sokáig maradtam még, vártam a többi versenyzőt, beszélgettem, és persze készítettem néhány képet is. Ez, a minden tekintetben jól megszervezett futás, palacsintapartival zárult, amit leányom vállalt be helyettem... (P.Tamás)

az eredti cikk helye, térképpel: http://sportpalyafutas.blog.hu/2012/08/28/komlo_felmaraton)

Futás a semmiben

- Élmények a 9. Délibáb félmaratonról - 

Eljött a nap. Vártam is meg nem is. A tavalyi 41 fokos hőség miatt nem, de a kihívás a semmiben való futás miatt igen. Elhatároztam nem bízom a véletlenre, és már előző nap tízkor ágyba szenderültem. Mint tudjuk az éjfél előtti alvás duplán számít! Másnap délelőtti indulás, kimerítő két órás kocsikázás után délben érkeztünk a helyszínre. Még három óra a rajtig. Korai leérkezésünk oka, az hogy a 7 km-es távot egykor indították, és a futótársak egyike ezen a távon indult. A ráhangolódást a Hortobágyi pásztormúzeum meglátogatása segítette, ajánlom mindenkinek, kellemes kiállítás, interaktív, nem tömény, élvezhető. Még egy óra a rajtig. Átöltözés. A naptej természetesen otthon maradt, még szerencse hogy volt másnál. Résztvevők száma nem túl nagy, kb. 5-600 induló a félmaratonon. Fél óra a rajtig. Közös testébresztős bemelegítés után, rajt. Sok az ismerős. Hőmérséklet 32 celsius fok, árnyék sehol, szélcsend. Átfut az agyamon: Mire is vállalkoztam! Elindul a mezőny, a kevés létszámot az is bizonyítja hogy fél perc alatt eljutok a rajtig. (tavasszal a Vivicitán ehhez majd 7 perc kellett) Első kilóméterek gyorsak (5 percen belül), érzem az erőt a lábamban. De így sok lesz, lassítok. Első frissítő: 2,1 km. Jó lesz bevizezni a sapkát. Egy lelkes előttem futó sporttárs lelöki a lavor vizet, egy másik meg a másikat, így marad a szájöblítés. Elfutunk a hármasgémeskút mellett, majd egy kettest megkerülve két karám között loholunk vissza. Földet nézem, nehogy lyukba lépjek, nehéz terep, bár van benne aszfalt is. Kevés. Célegyenes előtt egy nagynyomású mosóval frissítenek. Legalább tudom milyen az autómosás! Első kör: 36:47, ez ide erős, a második körben már jönnek a lassabb kilométerek. Most veszem észre, ez a futás a frissítőtől a frissítőig tart. Beletemetkezem a zenébe. Néha elmegy a nap egy rövid időre, s a pálya felső részén néha szellő is fúj,ami felkavarja a port. Nehezítés, túlélem. Nézem a semmit. vagyis a távolt, keresem a délibábot. Van bőven. A mezőny eleje már miliméteresre törpül, ekkora lesz egy kanyar? Most vagy én vagyok kicsi, vagy a puszta túl nagy, vagy mindkettő.  

Féltávnál ismerős mellett futok majd (egy körön át), még beszélgetünk is. Rövideket, minden energia a lépésekre kell. A negyedik frissítésnél egy segítő két liter vizet önt a fejemre. Micsoda hűtés, a naptejnek így annyi. A póló ugyan három perc alatt megszárad de addig is istenien hűt, a szivacs még addig sem bírja a kezemben. Csak ne száradna ki a szám egy perc alatt...Második kör: 40:23. Jót tett a lassulás, kezd újra összeszedettebb lenni széteső mozgásom. fejben számolgatok. Ezzel a tempóval épphogy megleszek két órán belül. 16 km-nél hajrát kezdek, Nem korai kicsit? Kérdem is magamtól. A 6 perces kilométereket 5:30-ra cserélem. Legalább marad idő a frissítésre, ahol 20 másodperc is elmegy. Kerülgetem az embereket, akik  úgy szenvednek mint én egy körrel korábban. De csinálják, tetszik. A frissítésnél  már  megszokott a rutin. Sapka bevizezése, fejleöntés, szivacsozás, szájöblítés, vízfogyasztás. Egyre melegebb van, legalábbis ezt érzem. Már csak két kilométer. Az akólak mellett megjelent az árnyék is, 50 méter erejéig...Nem érdekel, futok a napon! Utolsó frissítés, víz elfogyott. Nm baj, kibírjuk. Még egy utolsó zuhany a célegyenes előtt, ahol a másodpercek óráknak tűnnek. Befutónál meg már sehová sem nézek, se a talajra, se előre. Összemosódnak a nézők visz a szívem befelé. Utolsó kör: 40:08. Kész, vége, a pillanat megismételhetetlen. Megvan a két órás idő! 

1:57:18 a hivatalos...Megcsináltam, túléltem, az élmény pedig  megfizethetetlen, a többi meg nem is igazán érdekel. Átveszem a befutócsomagot, iszom, eszem, két perc múlva már csak egy aprócska izomlázat érzek a vádlimban. Megint bebizonyosodott, -mint már oly sok versenyemen - minden fejben dől el! Jövőre, velem ugyanitt!